F. Bede László

(Szolnok, 1891. szeptember 3. - Abony, 1920. április 28.)

Orvos, a Szolnoki Városi Tanács elnöke, népbiztos 1919-ben. Az orvosi diploma megszerzése után Budapesten, egy magánklinika sebészetén, majd kórházi segédorvosként dolgozott. Az I. világháború alatt, mint katonaorvos a szolnoki hadikórház sebészeti osztályát vezette. A KMP 1918. december. 12-én megalakult helyi szervezetének legfőbb szervezője és budapesti összekötője volt a fiatal orvos. Kun Bélával személyes kapcsolatot tartott. 1919 januárjában a hadikórháznak berendezett polgári fiúiskolába két alkalommal is ellátogatott és beszédet tartott. Guth Antal rövidesen tagja lett a KMP Központi Bizottságának. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a főváros és Szolnok között ingázva fontos feladatokat látott el. A Forradalmi Kormányzótanácsban munkaügyi és népjóléti népbiztos helyettesi, majd népbiztosi tisztséggel bízták meg. Szolnokon az áprilisi tanácsválasztás előkészítését irányította. A 72 tagból megalakult Szolnoki Munkás-, Katona- és Paraszttanács Guth Antalt választotta meg elnökéül. Május végétől Fejér megyében kormánybiztosi feladatokat is ellátott, júniusban pedig népjóléti és közegészségügyi népbiztos lett. Ezzel a kinevezéssel az ország összes egészségügyi intézménye az ő hatásköre alá került. Szolnoki tisztsége országos jellegű feladatai miatt formálissá vált, ám a proletárdiktatúra időszakában Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, mint népbiztos egyedül ő került a miniszterinek megfelelő magas kormányzati tisztségbe. Székesfehérváron a polgári erők szervezkedésének letörésére szükségállapotot és statáriumot rendelt el. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben, Prágában, Berlinben, majd ismét az osztrák fővárosban élt emigrációban. Bécsben az 1920-as évek elején a KMP Központi Bizottságának megbízásából Marx Tőkéjét magyar nyelvre fordította. Az Anschluss idején Párizsba menekült. További sorsa, elhalálozásának ideje és körülményei nem ismertek. Esztergályos, a Szolnoki Direktórium és megyei tanács intéző bizottságának tagja 1919-ben. A szolnoki MÁV-műhelyben tanulta ki az esztergályos szakmát és a segédlevél megszerzése után is ott alkalmazták. Felszabadulása után belépett a vasutas szakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. Az I. világháború alatt nem hívták be katonai szolgálatra, mivel a MÁV-műhely fontos hadiüzemnek számított. 1918 májusában, júniusában sztrájkok szervezésében vállalt részt. Az október végén megalakult szolnoki nemzeti tanács és munkástanács tagjává választották. F. Bede László a szociáldemokrata párt gyorsan radikalizálódó balszárnyához tartozott. Az MSZDP vezetésével rövidesen összeütközésbe került és ezért a pártból önként kilépett. 1918. december 12-én a kommunista párt szolnoki megalakulásakor őt választották meg a helyi szervezet vezetőjének. Kun Bélával, a KMP Központi Bizottságának elnökével személyes kapcsolatot tartott, aki 1918-19 telén két alkalommal is ellátogatott Szolnokra.

1919. március 23-án a belügyi népbiztos utasítására megalakult szolnoki direktórium tagjává választották. A háromtagú testületben jóval radikálisabbnak bizonyult, mint a szociáldemokrata Pálfy János és Szabó Károly. A rekvirálásokat szigorúan végrehajtatta, és mint a katonai és rendőri ügyek felelőse április végén túszokat szedetett a város vagyonosabb lakosai közül. A megyei tanács intéző bizottsága hadügyi szakosztályát vezette. Jó szónoki képességekkel rendelkezett és beszédeinek hatására számos szolnoki lakos jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Véres megtorló akciókban, Szamuely május elején végzett szolnoki tisztogatásaiban nem vett részt.

A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták, és háromévi börtönbüntetésre ítélték. Elsősorban a túszszedést és a rekvirálásokat rótták fel neki, amit a bíróság zsarolásnak tekintett. 1919 novemberében a Prónay-különítmény tisztjei a fogházban súlyosan bántalmazták, 1920. április 28-án pedig 18 társával együtt Abonyba, a Vigyázó-kastélyba vitték és tisztázatlan körülmények között, meggyilkolták őket. A munkásmozgalmi feldolgozások szerint élve megskalpolták, egykori abonyi szemtanúk szerint felakasztották.

Források:

- GECSÉNYI L. - SELMECZI L. 1974. 17-22. p.
- ZÁDOR B. 1974. 9-19. p.
- Bécsi Magyar Újság, 1920. május 8. 6. p.

Képek: