németújvári gróf Batthyány József

(Bécs, 1836. június 25. – Bad Gleichenberg, 1897. augusztus 24.)

Németújvári gróf Batthyány József 1836. június 26-án született Bécsben (más források szerint 25-én Lajtafalun) gróf Batthyány József (1770-1851) és Tarnóczy Antónia (1791-1876) egyetlen gyermekeként. A XV-XVI. századtól kezdve a Batthyány család tagjai fontos országos tisztségeket viseltek. A XVIII. században több ágra (éleskői, zsigmondi, pinkafői) bomlott család legismertebb tagjai a miniszterelnök gróf Batthyány Lajos, és a boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László.

A kitűnő nevelésben részesült Batthyány magántanulóként végezte „fényes sikerrel” középiskolai tanulmányait; Magyaróváron, Pozsonyban és Egerben vizsgázott. A több nyelven beszélő fiatal gróf Pozsonyban végezte jogi tanulmányait, sőt „fiatal éveiben több zeneműve jelent meg, melyek bécsi előkelő körökben nagy előszeretettel játszattak”.

1865-ben nevezték ki Moson vármegye tiszteletbeli főjegyzőjének. Ezzel az aktussal kezdődött tulajdonképpeni közéleti karrierje. E pozíció ugyanis alkalmat adott arra, hogy az „adminisztráczió iránt kiváló érdekeltséget és képességet tanusitó” Batthyány részt vegyen a vármegye közgyűlésein és törvényszéki ülésein. Mindössze 36 évesen, 1872-ben lett e nagyobb részt németajkú vármegye főispánja. Az 1873-ban dúló kolera-járvány idején nagyszerűen állt helyt: „…mig más főúri főispánok külföldi fürdőkre menekültek, ő titkára kíséretében személyesen járta be a sújtott helyeket, beteg ágyaknál fölkereste a szenvedőket, kiknek maga nyújtott gyógyszert, élelmet, ruhát, pénzsegélyt és vigaszt. S ezen önfeláldozó munkájában hü magyar asszonyként állt mellette neje, ki jó lelke egész hevével osztozott a szeretett férj emberbaráti fáradozásaiban”. Aktív társadalmi életet is élt; választmányi tagja és szakosztályi elnöke volt a vármegyei gazdasági egyletnek, elnöke volt a vármegyei lövészegyletnek, emellett mecénása volt az irodalomnak és a tudományoknak is. Tevékenységét többek között kamarási címmel és a Lipót-rend lovagkeresztjével ismerték el. A Máltai Rend lovagja, 1872-től haláláig tiszteleti lovag volt a Prágai Nagyperjelségben. Ezt a fényesnek ígérkező életpályát törte meg magánéleti válsága: 1879 elején elvált feleségétől, németújvári gróf Batthyány Ludovikától (1843-1882). Az 1861-ben Mariazellben megkötött szerelemházasságba 14 gyermek született (köztük a boldoggá avatott hg. Batthyány-Strattmann László). Batthyány József édeanyja, Tarnóczy Antónia azonban nem volt kibékülve menyével, és ennek folyamatosan hangot is adott. Bár Tarnóczy Antónia 1876-ban meghalt (ezután vette át végleg a több ezer holdat kitevő családi birtokok irányítását), akarata halála után is érvényesült: Batthyány 1878-ban elhagyta családját, és a válás után pár hónappal az evangélikus egyház szertartása szerint feleségül vette anyja volt társalkodónőjét, gönczruszkai gróf Kornis Antóniát (1835-1917; 1882-ben katolikus esküvőt is tartanak Alsó-Szölnökön, miután visszatért a katolikus egyházba). Batthyány Erzsébet visszaemlékezésében igen kemény szavakat használt: „Kornis Antónia 43 éves volt, csúnya, mint az éj, állítólag műfogait és parókáját József elé az asztalra téve állítólag azt mondta volna: amennyiben el akarsz venni, csak templomban teheted meg!” Batthyány József kegyvesztett lett, főispáni tisztségéről is lemondott, a pápa és az udvar is visszavonta minden kitüntetését. Volt feleségét azonban rokonszenv vette körül: felkereste Erzsébet királyné, illetve a győri püspök is. A kegyvesztettség azonban csak rövid ideig tartott, hiszen Balásfalvi Kiss Miklós főispán halála (1879. december 15.) után, 1880. április 24-én az uralkodó őt nevezte ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjának. Kiss Miklós halála után több név is szóba került. Egyrészt Horthy Istváné (1830-1904), a későbbi kormányzó, Horthy Miklós édesapjáé, aki 1876-tól, az új megye megalakulásától aktív szerepet játszott a törvényhatóság életében. Az egységes vármegyét támogató Horthyt Tisza Kálmán miniszterelnök – akivel szinte baráti kapcsolatban állt – is agitálta a tisztség elfogadására. Horthy azonban tisztában volt a vármegye problematikus belső helyzetével, a jászkunok ellenállásával, valószínűsíthetően tehát ezért mondott nemet a megtisztelő felkérésre. Döntésében szerepet játszhatott habitusa is: „szerény természetű ember volt, a rangot és hivatalt nem fogadta el”. Elutasítása után a szolnoki kerület országgyűlési képviselője, gyergyószentmiklósi Kövér Károly (1832-1881) jelöléséről indultak meg a találgatások, ám ő „A Hon” című lapban tett nyilatkozatával hárította el magától a jelölést. A helyi sajtó is azon morfondírozott, hogy a kielégítő megoldás az lehetne, ha a leendő főispánt a megye adná, olyat, aki el tudna igazodni a meglehetősen kényes helyzetben. 1880 áprilisában a megyei lap ismét a betöltetlen főispáni szék kérdésével foglalkozott. Újból előkerült Horthy István neve, akiről a jól értesült újságíró megtudta, hogy a belügyminiszter „ismételten magához hivatta”, ám még „bizonytalan”, hogy elfogadja-e a felkínált főispáni széket. Hogy a fennálló helyzet mennyire ingatag volt, hogy mekkora ellenszenvvel viseltettek még mindig az új közigazgatási keretek iránt Jászberényben (is), a lap idézi a Lehel-kürt című újságot, amelyben azt fejtegették, hogy tulajdonképpen felesleges is a főispán szék betöltése, hiszen „addig, míg a megyei intézmény teljesen meg nem semmisitetteik, megérjük mi főispán helyett alispánnal is”. Ebben a helyzetben érkezett három hét múlva a hír, hogy Batthyány Józsefet nevezte ki az uralkodó főispánnak. Május 6-án Batthyány ismerkedő látogatásra érkezett Szolnokra. A megye alispánja, Sipos Orbán fogadta és gardírozta a leendő főispánt: elvitte a megyeházára, bemutatta a vezető tisztviselőket és az egyes hivatalokat, illetve megismertette Szolnok város néhány befolyásos polgárával. Az estét azonban nem Szolnokon, hanem a Horthy-birtokon, Kenderesen töltötte.

Batthány József beiktatásának ünnepélyes procedúráját azért érdemes részletesen ismertetni, mivel ilyen díszes, ilyen nagyszabású installációra nem kerül ezután sor, illetve a beiktatás keretei nagyjából változatlanul kerültek elő a későbbiek folyamán. „..az öt évenkénti eszem-iszom azonban csak piszlicsáré „kis was ist das" volt ahhoz a halhatatlan magnum áldomáshoz képest, (…) amikor is gr. Batthyányi József örökös főrend főispáni installációján örvendezett önfeledten az Istenadta nép. Ez volt az igazi, hamisittatlan (akkoriban ugy mondták: „virtigli") népünnepély, amilyen nem volt soha annak előtte és bizony, nem akadt párja, sajnos, azóta sem. 1880. május 31-ik napja ezért a szolnoki köznép szóhagyományos annáleszeiben piros betükkel vagyon feljegyezve”. Az ünnepélyes esemény rendezésére megalakult bizottság által összeállított programot több alkalommal is ismertette a megyei sajtó. A több hétig tartó előkészület folyamat utolsó napjaiban már biztossá vált, hogy az esemény grandiózusabb lesz, mint ahogy azt előzetesen tervezték, bár fontosnak tartotta a Jász-Nagykun-Szolnok újságírója kiemelni, hogy „e mozgalmat, ez ünnepi előkészületeket nem szokás, sem parancsszó készíti elő, hanem a polgárság s az alapjában romlatlan lelkű pór nép legőszintébb tisztelete és reménynyel teljes ragaszkodása a nagy nevű főispánjához”. Május 27-én újabb ülést tartott az előkészítő bizottság, ahol megállapították a díszebédre meghívandók névjegyzékét. Bár pontos listát nem ismerünk, azt tudjuk, hogy 85 virilis, 84 választott megyebizottsági tagot hívtak meg, az összes vendég létszáma pedig 251 fő volt. Az utolsó simítások május 29-re és 30-ra (szombat és vasárnap) maradtak. Ekkor lett kész a Molnár utca (ma: Szapáry utca) bejáratánál a hatalmas oszlopokból álló diadalív. Fellobogózták a főúton lévő épületeket, a közintézeteket, a megyeházát, a városházát. Megérkeztek a bandériumok is. Május 30-án, vasárnap délelőtt érkezett meg a főispán az újszászi vasútállomásra. Itt kapott tájékoztatást az előtte álló napok pontos időbeosztásáról. Délután 2 órakor indult el a főispáni fogat. A megyehatáron, illetve az újszászi út bejáratánál fogadta Halmay József, a jászsági felső járás szolgabírája, a Papp Elek karcagi polgármester által vezetett bandérium, és itt mondta el üdvözlő beszédét Pájer Antal apát is. Az impozáns menetet Szolnok város küldöttsége – id. Scheftik István polgármesterrel az élen- az úgynevezett „Vásártéren” fogadta. Rövid beszédek elhangzása után a következő állomás már a megyeháza volt, ahol több ezres tömeg várta és ünnepelte a főispáni menetet. A megyeházán – az eredeti programtól némiképp eltérően – Batthyány rögtön fogadta a tisztelgő küldöttségeket; tisztelegtek előtte a különböző városok, járások, egyházak, testületek, egyletek és intézmények képviselői, szám szerint 36-ot. Az iparosok segélyező egyletének kijelentette, hogy be kíván lépni az egyletbe, mire az egylet képviselője közölte, hogy a zászlóanyának a főispán feleségét szeretnék felkérni. A kedvezőtlen időjárás miatt végül több programot másnapra, 31-re kellett halasztani. A nevezetes nap eseményei 10 órakor kezdődtek, amikor Sipos Orbán alispán megnyitotta a közgyűlést. Röviden megemlékezett néhai balásfalvi Kiss Miklósról, a vármegye első főispánjáról, majd közölte, hogy a közgyűlés mai napra kitűzött egyetlen tárgya a főispáni beiktatás. A hagyományos szokás szerinti forgatókönyvet követve Batthyány Józsefet küldöttség által hívták meg, melynek tagjai Kövér Károly, Hegedűs Zsigmond, Simon Gyula, Papp Elek, Király Alajos, id. Scheftsik István és Halmay József voltak. Visszaérkezésükig a közgyűlést felfüggesztették. Néhány perc múlva „a közönség lelkes éljenzései között” jelent meg a főispán a teremben, ahol letette a hivatalos esküt. Az eskü szövegét Kerek József főjegyző olvasta elő: „Én, németújvári gróf Batthány József, esküszöm az egy élő Istenre, boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden szenteire, s örökös földi fejedelmemnek, legkegyelmesebb uramnak, Első Ferenc József ausztriai császár, Magyar- és Csehország királya s.a.t., és Magyarország apostoli királyának, hitemre fogadom és ígérem, hogy Ő Császári és Apostoli Királyi Felségéhez örökké hű, engedelmes és hódoló leszek. Ő felségének örököseinek és utódjainak dicsőségét, méltóságát, hatalmát mindenkor fenntartani s előmozdítani igyekszem, kárát pedig erőm szerint elhárítom. Esküszöm, hogy Magyarország törvényeit megtartom, hogy mindennemű, hivatalos körömhöz tartozó ügyekben legkisebb személy – tehát gazdag és szegény – válogatása nélkül kérelmet, jutalmat, kedvezést, félelmet, gyűlölséget, szeretetet és kedveskedést félretéve, mint Isten és az ő szent igazsága szerint meggyőződve leszek, minden dolog iránt tehetségem és a törvényhez képest jogot, igazságot és végrehajtást szolgáltatok. Isten engem úgy segéljen, a boldogságos Szűz és Isten minden szentei!” Az eskü letétele után a főispán székfoglaló beszédet intézett nagyszámú hallgatóságához, melyben felvázolta politikai hitvallását. Közölte, hogy a főispáni hivatalban „nem a méltóságot, hanem a munkát” keresi, és bár tudja, hogy a közigazgatás vezetése „ma nem nyújt csillogásra, feltűnésre alkalmat, részleteiben talán kisszerűnek is tűnik fel”, mégis úgy látja, hogy a jó közigazgatás az állampolgárok jólétének első feltétele. Várakozását és reményét fejezte ki, hogy az ellenőrzési jogköre gyakorlása közben nem kerül majd ellentétbe a törvényhalósággal, és végül kérte a tekintetes törvényhatósági bizottság tagjait, hogy támogassák céljaiban. Az általános tetszésfogadás után Kerek József megyei főjegyző üdvözölte a vármegye nevében a beiktatott főispánt. Mindenekelőtt elmondta, hogy a megye közmegelégedéssel fogadta főispáni kinevezését, és „mikor befutotta megyénket a hír, hogy méltóságod van kinevezve főispánunknak, csakhamar felhangzott az öröm, a Tisza Körös és Zagyva partjain, a megye minden részeiben”, hiszen a „Batthyány név előtt mindenki tisztelettel hajlik meg az országban”. Kiemelte, hogy az 1745-ben lezajlott redemptio-ban kiemelkedő szerepet játszott egy Batthyány, név szerint gróf Batthyány Lajos kancellár, később nádor, és ennek köszönhetően „a jászok és kunok (…) a grófi család irányában mély hálával viseltetni soha meg nem szűnnek”. Kerek beleszőtte beszédébe Batthyány Moson vármegyei főispáni ténykedését is. Összegzéséből kitűnt, hogy ott „kivívta magának a megye közbizalmát, szeretetét, és tiszteletét”, és „a megye javát és érdekeit mindenek fölé helyezvén, soha szem elől nem tévesztette”.Végül biztosította Batthyányt szeretetükről, tiszteletükről, ragaszkodásukról. A díszközgyűlést 300 fős díszebéd követte délután 2 órától. Az ebéd elején Jászberény város polgármestere, Elefánthy Sándor átnyújtotta a főispánnak Lehel kürtjét, hogy „ősi szokás szerint” az első áldomást ebből fogyassza. Az első pohárköszöntőt az új főispán mondta az uralkodóra, majd Sipos Orbán alispán a főispánt, Pájer Antal és Illyés Bálint a főispánnét köszöntötte. Gulner Gyula a megye társadalmi rétegeinek egyetértésére, Nagy Ferenc a szomszéd megyék képviselőire, Hegedüs Zsigmond a közös hadsereg és a honvédség tagjaira emelte poharát. Közben, három órától a megyeháza mögötti „Búzapiacon” elkezdődött a népünnepély, ahol öt óra körül megjelent a főispán kíséretével együtt, és Papp Elekkel együtt köszöntötte az összegyűlt tömeget. Az esti programban még szerepelt a főutca kivilágítása, illetve a fáklyás menet, amely Tisza-partról indult, és a Molnár utcán keresztül ért a megyeháza elé, ahol Somogyi József ügyvéd köszöntötte a főispánt. Batthyány megköszönte az „egész napon át tanusított” szeretetet, majd elköszönt. A nap a megyeházán zajló díszbállal zárult.

Az elkövetkezendő három nap (június 1-3.) megfeszített munkával járt: összesen 182 napirendi pontot tárgyaltak. A következő – november 8-10. között megtartott – rendes közgyűlés (az 1876-ban megalkotott szabályrendelet évi két rendes közgyűlést írt elő), illetve az augusztus 18-i és december 21-i rendkívüli közgyűlések Batthyány elnöklete alatt zajlottak. A késő nyári rendkívüli közgyűlés az uralkodó 50. születésnapja alkalmából (itt döntöttek Ferenc József életnagyságú arcképének megfestetéséről), a decemberi pedig a törvényhatósági tisztújítást követő választmányi és bizottsági választás miatt tartatott meg. A főispán, aki kinevezése után a megyehatárhoz közeli, a Batthyány család birtokában lévő Hortra tette át nyári székhelyét, 1881-ben már nem jelent meg – betegségre hivatkozva – a közgyűléseken. Igaz, a megyét sújtó nagy árvíz idején, mint a vészbizottság elnöke végzett kiemelkedő munkát. Mindenesetre ritka jelenléte már előrevetítette azt a döntést, amelyet a főispán meghozott: 1881 júliusában a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok hasábjain jelent meg a hír, miszerint „amit hetek óta lesett-várt a megye közönsége s a mitől hetek óta félt: beteljesedett”, azaz gróf Batthyány József – személyes okokra hivatkozva („…hivatalos eljárásban kapott csuklyóizűlet gyuladás folytán hátra maradt gyöngeség a jobbkaromon állam hivatal viselésére továbbra képtelenné tett”) – lemondott főispáni székéről. A sokak számára érthetetlen döntésre reagálva Szolnok város polgársága 1881. július 28-án este fáklyásmenetet rendezett, amelynek végén a megyeháza előtt Scheftsik István polgármester a város és a megye nevében kérte a főispánt döntésének megváltoztatására. Batthyány válaszában megköszönte a ragaszkodást, ám azt is közölte, hogy úgy látta az eltelt bő egy évben, hogy „méltóságos főispán vagyok és lehetek, de a megyének első munkása nem lehetek!”. A sajtó magyarázata szerint Batthyány visszautasította, hogy „báb vagy viaszanyag” legyen, és azzal, hogy „a cselekvések terére lépett, lelkének egész melegével átfogta szép feladatát s e lelki hevély sugárzott szerte megyéjében” érdekeket sérthetett. Döntésének fő oka pedig az lehetett, hogy „ezt az éltető meleget nem szerették, a szellem világát és férfiui önállóságot kandi szemmel nézték”. Bozóky József kunszentmártoni „vezérférfiu” is próbálta maradásra bírni a főispánt. Terve szerint egy 200 fős küldöttséggel kereste volna fel szeptember 26-án Batthyányt, annak élesdi birtokán, hogy vonja vissza lemondását, „ha már későn nem lenne”. Már „későn volt”. A felmentésről az uralkodó 1881. szeptember 19-én határozott. Az immár volt főispán szeptember 24-én, Élesdről írt búcsúlevelében mondott utoljára köszönetet a vármegye közönségének a kapott támogatásért és jóindulatért. A novemberi közgyűlésen Sipos Orbán alispán bejelentésével is nyitott maradt még Batthyány főispánsága, igaz már csak a beiktatási költségek fedezése miatt. Ekkor derült ki, hogy még 738 forint fedezetlen költséget kell elszámolni, és –nehogy a jövőben kinevezendő főispán elnöklete alatt kelljen tárgyalni az ügyet- bár volt ígéret annak kifizetésére, az alispán előterjesztése alapján a volt jászkun kerületek „meggazdálkodott kamataiból” kell kifizetni a maradék összeget. Batthyány ezután visszavonult a politikától, és bár tagja volt a főrendiháznak, elsősorban a birtokaira koncentrált. Kedvenc uradalma az 1867-ben megszerzett Köpcsény volt, amely a Csallóközben, a Szigetközben (Nagyszarva, Radvány, Felbár, Magyar), Vas megyében (Pinkafő, Szölnök) fekvő birtokoknál is közelebb helyezkedett el Bécshez és Pozsonyhoz. Az alföldi és a periférikus helyzetű Bihar és Torontál megyei domíniumok pedig nem lehettek versenytársai a köpcsényi birtoknak. 1881 után még két szolnoki látogatását érdemes kiemelni. Az első 1882 júniusában történt, amikor Batthyány feleségével együtt meglátogatta Sipos Orbán alispánt és családját, a másodikra pedig 1885. július 31-én és augusztus 1-jén került sor, amikor eleget tettek a szolnoki iparos ifjúsága korábbi felkérésének, mely szerint Kornis Antónia vállalja el a zászlóanyai tisztet. A vármegye és Szolnok városa ismét demonstrálta szeretetét a grófi pár felé. 1897. augusztus 24-én hunyt el gyógyíthatatlan betegségben (gyomorrák) Bad Gleichenbergben. Németújváron, a családi sírboltban temették el augusztus 26-án.

„Szeretete, bokros érdemei és példás jó akarata, mint égnek szökkenő hármas pyramis, hirdetik szerte, hogy méltó örököse ő történelmünk egyik legtündöklőbb nevének. A kifogyhatatlan jótékonyság, Pazar bőkezűséggel; egyletek és társulatok támogatása, fáradhatatlan önfeláldozás, mind hirdetik e megyében az ő nevét. De gróf Batthyánynak nemcsak jótékonyságaiban nyilatkoznak való érdemei; főérdemei neki az önállóság, a bátor, elszánt szív! Olyan ő, mint a tölgy, melyről írva van, hogy a förgeteg helyéből képes kidönteni, de méltóságos derekát meg nem görbítheti!”

(B. G.)

Források:

- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok Cs.9. 45. és 52.
- Bán Péter: Esterházy hercegi központból Batthyány grófi központ. A köpcsényi uradalom 1867 előtt és után. In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában.
- Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szombathely, 2003. 437-444.p.
- Batthyány Erzsébet: Emlékek. In: Dr. Batthyány családjának naplói, krónikái. Ford. és összeáll. Puskely Mária és Salacz György. Szombathely, 2011. 269-279.p.
- Jász-Nagykun-Szolnok, 1880. április 11., 1880. január 25., 1880. június 13., 1880. június 6., 1880. május 11., 1880. május 23. és 1880. május 30., 1881. július 17., 1881. július 31., 1881. november 13., 1881. szeptember 18.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 1/1880.
- Magyarország főispánjainak albuma. Szerk.: Somogyi Zsigmond. Szombathely, 1889. 233.p.
- MNL MOL Belügyminisztériumi Levéltár K 148 Elnöki iratok 3455/1881.
- Országgyűlési almanach 1892-1897. Szerk.: Sturm Albert. Budapest, 1892. 78.p.
- Szabó, 1941. 25.p.
- Szolnoki Híradó, 1886. augusztus 1.
- Vajay, 2002. 133-135.p.
- Gudenus, 1990. I. kötet. 118.p.
- Vasárnapi Újság, 1874. szeptember 27. 611-614.p.

Képek: