balásfalvi Kiss Miklós

(Dad, 1820. - Kecskemét, 1879. december 15.)

Az utolsó Jászkun kerületi főkapitány, az első Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán.

Balásfalvi Kiss Miklós az egyik legrégebbi kecskeméti nemesi családba született 1820 végén a Komárom megyei Dadon.
Édesapja balásfalvi Kiss László (-1853; életének 69. évében hunyt el), Pest-Pilis-Solt vármegye táblabírája, aljegyzője és szolgabírája is volt, édesanyja Tóth Pápai Júlia/Appolónia.
1854-ben megnősült. Felesége, nádasdi Sárközy Emília, fia, balásfalvi Kiss Aladár cs. és kir. kamarás, ezredes (1859-1921), lánya, balásfalvi Kiss Flóra (1856-?), dabasi Halász Zsigmondné.
A nemesi cím és a Komárom megyei kapcsolat is a XVII. századra nyúlik vissza. A század közepén nyerte el a család a nemesi címet III. Ferdinándtól, illetve 1680 körül érkezett az „első fecske” Kecskemétre. A család nemcsak földesúri jogokkal bírt Kecskeméten, hanem számtalan tagja jelentős pozíciót töltött be a város és a református egyház életében (főbíró, táblabíró, polgármester, főispán, illetve presbiter, főgondnok). 1801-ben jutottak hozzá – királyi adományként – Balázsfalvához; innen nyerte a család nemesi előnevét 1802-ben. Az erdélyi település azonban nem sokáig maradt a család tulajdonában, mivel elcserélték azt Gyürky Istvánnal, annak Kecskemét környéki birtokaiért. A család a reformkorban lemondott a város javára földesúri jogairól.

Balásfalvi Kiss Miklós Kecskeméten járt középiskolába, majd itt végezte el a Kecskeméti Református Jogakadémiát 1839-ben, és szerzett ügyvédi oklevelet 1841-ben. A sikeres vizsga után a vármegyei (Pest-Pilis-Solt) közigazgatásban kezdett dolgozni aljegyzőként, majd szolgabíróként, illetve megkapta a táblabírói címet. Ekkori jellemzése szerint „szellemi és tudományos képzettsége mellett kiváló testi ügyesség, társadalmi könnyűség, lovagiasság s jellemszilárdság képezték előnyös tulajdonságait, melyek összhangzó működése mellett csakhamar díszes társadalmi állást, s a közpályán is figyelmere méltó nevet vívott ki magának”.

1848. március 17-én – jórészt az ő fellépésének köszönhetően – megkezdődött a polgárőrség szervezése, amelynek ő is tagja lett. Emellett képviselője lett Pest megye bizottmányának is. A nyár folyamán felállított helyi lovas nemzetőrök hadnagyaként vett részt a délvidéki küzdelmekben (pl. Óbecse). 1848. október 15-étől már honvéd hadnagy és Fackh József ezredes, dandárparancsnok (később Verbásznál hősi halált halt honvéd tábornok) segédtisztje. A következő hónapokban megkapja a főhadnagyi, alszázadosi rangokat. A szabadságharc bukásakor a 16. Károlyi huszárezred főszázadosa volt.

1849 után visszavonult a közélettől, és elsősorban birtokaival foglalkozott.
1859 végétől a Habsburg Birodalom kül- és belpolitikai válsága egyre erősödött. Kecskeméten 1860. február 26-án a megyefőnök, Bonyhády István lakásának ablakát kővel bezúzták. Bonyhády a tollviselést is megtiltotta – mondván, hogy a kalapra tűzött toll a magyar viselethez tartozik. Erre született az a versike, amelynek szerzője Balásfalvi Kiss Miklós volt:
„Kecskeméten csoda esett,
A főnök tollas zsidó lett,
Most a tollat kettő szedi
Ámsli zsidó meg Bonyhádi, Iczacza!”
Az országos politikai élet megélénkülése Kiss Miklóst is kimozdította passzivitásából: bizalmi tanácsosként részt vett a városi igazgatás munkájában, tagja volt a helyi Kaszinónak; 1860-ban a Pest megyei bizottmány tagjává, 1861-ben pedig Kecskemét város első kerületének országgyűlési követévé választották. Kiss ekkor már (januártól) Pest megye megválasztott főszolgabírója volt. A nagybirtokos, megyei hivatalt is betöltő Kiss Miklós az országgyűlésen a „Határozati Párt” nevű politikai csoporthoz csatlakozott, amely azt vallotta, hogy Ferenc József nem törvényes uralkodó, így az ország senkihez sem fordulhat felirattal. Az országgyűlés feloszlatása után ismét a helyi közéletben aktivizálódott. Elnöke lett a Kaszinónak és a Kecskeméti Iparosok Egyesületének. Az ő érdeme volt az iparos egyesület megerősítése és életképessé szervezése. Ebbéli tevékenységei is segítették abban, hogy 1865-ben ismét országgyűlési képviselővé választották. Programjában (a Balközép elveinek megfelelően) nagyobb külpolitikai függetlenséget, a 48-as irányvonal követését, szabad sajtót, az ipar- és kereskedelem szabadságát hirdette. Célul tűzte ki városának szabad királyi várossá válásának rendezését. „Megválasztása esetén ígérte, hogy az országgyűlésen azon párthoz fog csatlakozni mely a magyar korona területi épségét, önállását és függetlenségét legnyomatékosabban kívánja biztosítani”. Ebben az időben szerepet vállalt a pesti honvédegyletben is. 1869-ben harmadik, 1872-ben negyedik alkalommal nyerte el választói bizalmát. A jellemzések szerint nemcsak kiváló sportember, hanem „a társas érintkezésben könnyed modorú, szellemdús és jóhumorú ember” is volt, aki mindezekért „köztisztelet és közbecsülés tárgya lett”.

1873. július 3-án Ferenc József a Jászkun Kerület főkapitányává nevezte ki, miután az eddigi főkapitány, gróf Szapáry István, Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült vármegyék főispánja lett. Az ünnepélyes beiktatásra „a kerületekben uralgott egészségi viszonyok” miatt azonban csak október 20-án került sor. Székfoglaló beszédében hangsúlyozta a jó közigazgatás fontosságát, a törvények iránti engedelmességet, és hangsúlyozta, hogy a pártok és egyének közti különbséget „nem ismerve fogja főkapitányi jogait és kötelességeit gyakorolni”.
A sajtó várakozása szerint Kiss kinevezése „közgazdászati s közművelődési kérdéseink tekintetében” is biztosítékot jelent a további fejlődéshez, sőt a területi felosztás kérdésében is bíztak támogatásában, közbenjárásában.
1875-ben, január 5-ei hatállyal felmentették kecskeméti főispáni tisztsége alól Dáni Ferencet, és a választás balásfalvi Kiss Miklósra esett. Az 1870-től szabad királyi város különösen fontos volt Kissnek, hiszen otthona, családja is ide kötötte. Nem véletlen az sem, hogy korábbi iskolája őt választotta a frissen létrehozott kecskeméti jogakadémiai tanács első elnökévé, 1875-ben.
A következő évben, 1876-ban lezárult a jászkun autonómia időszaka, és az 1876: XXXIII. tc., az úgynevezett „megyerendezési” törvény értelmében létrejött Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. Míg a Jászság és a Nagykunság a külső-szolnoki részekkel együtt alkotta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét Szolnok székhellyel, a Kiskunságot Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyébe olvasztották be. Július 19-én Jászberényben megtartották a Jászkun Kerületek utolsó közgyűlését. A Kerületek, illetve a Kapitányság megszűnése után Tisza Kálmán miniszterelnök az új vármegye első főispánjának az utolsó főkapitányt, balásfalvi Kiss Miklóst nevezte ki.
Személyében egy nagy respekttel bíró, a közigazgatásban és a nagy politikában is megmérettetett személy („a rend és fegyelem vasmarkú őre”) került a főispáni székbe. Az új megye 1876. szeptember 4-én tartotta alakuló ülését, ahol beiktatták a főispánt, és megválasztották a vármegyei tisztviselőket. Székfoglaló beszédében legfőbb céljának a „jó, gyors és olcsó” közigazgatásért való munkálkodást nevezte meg.

Tulajdonképpen „az ő jeles, tapasztalt vezéri ügyességének” volt köszönhető, hogy az „összeforradás nagy napjain minden kellemetlen intermezzó nélkül” esett át a vármegye. Még ha ez a megállapítás erős túlzásnak is tűnhet (hiszen nem a vármegyében élt, és csak a közgyűlések időpontjában tartózkodott Szolnokon; hiszen erőteljes volt a megyeellenes jászkun partikuláris mozgalom), mindenesetre tény, hogy ezekben a nehéz években kitűnően állt helyt.
Kiss Miklós valamennyi közgyűlésen jelen volt. Egyedül nála fordultak elő maratoni hosszúságú – négy, sőt két alkalommal öt napon át (1877. május 14-18. és 1878. november 18-22.) tartó – közgyűlések.
Bő három éves főispáni időszaka alatt két eseményre volt büszke a főispán: az egyik értelemszerűen az új vármegye, az új vármegye törvényhatósági bizottságának megalakulása 1876-ban, a másik pedig a vármegye székházának megépítése, majd átadása volt 1878-ban.
Főispáni működésével párhuzamosan tagja volt a főrendiháznak, és itt jegyzőként is működött.
Nem felejtette el egyházát sem: mint „hitbuzgó és előkelő református család sarja” választatott meg az alsó baranya-bácsi egyházmegye segédgondokává.

1879 végén megbetegedett, s december 15-én, Kecskeméten elhunyt. December 18-án kísérték utolsó útjára a kecskeméti református temetőben. A vármegyei törvényhatóság különvonatot indított a gyászszertartásra. Szolnok város képviselő-testülete peig úgy döntött, hogy 14 napig gyászlobogó lengjen a városháza épületén. Kecskemét város törvényhatósága döntése szerint pedig megfestetik az elhunyt főispán arcképét a közgyűlési terem számára.
Sipos Orbán alispán gyászbeszédében így búcsúzott a főispántól:
„Nem válhatunk el e gyászos helytől anélkül, hogy Jász-Nagykun-Szolnokmegye közönsége, s e törvényhatóság tisztikara nevében ne bucsuzzunk el attól, ki nekünk éveken keresztül a hazafiui erényekben munkálkodásban vezérünk a kötelességek lekiismeretes teljesítésében példányképünk, az élet nehéz küzdelmeiben atyánk, mindig mondenben önzetlen, önfeláldozó, szerető s szeretett barátunk volt. Megyénk közéletének az ő bölcsessége, magas szelleme adott lüktetést; küzdelmeinket az ő higgadtsága mérsékelé; kétes helyzetünket tudományának fáklyájával világítá, kibontakozásunk ösvényeit tapasztalatinak, tapintatának gazdag eszközeivel tárta elébünk s azoknak, kikkel az igazgatás teendőit megosztá, nem rideg főnöke, hanem bátoritó, buzgó, munkálkodásban osztozó tisztünk volt”.

(B. G.)

Források:

- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok Cs.9. 1.
- Bona, 2008. 554.p.
- Csikány Tamás: A 16. (Károlyi) huszárezred története. In: Kecskemétiek a szabadságharcban II. „Kecskemét is kiállítja…” Szerk.: Székelyné Kőrösi Ilona. Kecskemét, 2002. 131-162.p.
- Főrendiházi napló, 1878. I. kötet. 76/1878.
- Gyászjelentés. 1879. OSZK
- Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral III.k. Kecskemét, 1862. 17-19.p. Online elérhetősége: - http://archive.org/stream/kecskemtvros03horn#page/18/mode/2up
- Jász-Kunság, 1873. augusztus 23., 1873. november 2.
- Jász-Nagykun-Szolnok, 1879. december 21.
- Kecskeméti Lapok, 1879. 51.sz.
- Kecskeméti nagy képes naptár 1894. közönséges évre. Kecskemét város teljes czim és névtárával. 147-149.p.
- Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet. 495/1910.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 1/1876.
- MNL JNSZML IV.402. A Jászkun Kerület alkapitányának iratai 2402/1873., 3461/1873., 8688/1876.
- Péterné, 2002. 80.p.
- Péterné, 1993. 236-237.p.
- Péterné, 1994. 67.p.
- Péterné, 2003. 91.p.
- Vajay, 1987. 187.p.
- Váry István: Emlékezzünk régiekről. Kecskemét, 1937. 130-132.p.
- Köszönjük Kovács Tamás dadi lelkész segítségét.

Képek: