Kormos Árpád

(Jászjákóhalma, 1874. szeptember 26. – Budapest, 1956. december 4.)

1874. szeptember 26-án született római katolikus családban, Jászjákóhalmán. Édesapja Kormos Károly kunszentmártoni főjegyző, édesanyja Pifkó Anna. Felesége: Barta Margit (1883-1979). Az após, Barta János szolnoki gőzfűrészmalom-tulajdonos, fakereskedő volt. Egyik lányának, Annának a férje, Váczy György volt, aki 1939 és 1944 között a szolnoki kerületet képviselte az országgyűlésben.
Budapesten végezte jogi tanulmányait. 1898-ban – Almásy Géza főispánsága alatt – kezdte több évtizedes vármegyei szolgálatát és „hangyaszorgalommal képezte magát kiváló tisztviselővé”.
1899-ben – mint közigazgatási gyakornokot – tiszteletbeli aljegyzővé nevezték ki; ugyanebben az évben egyetlen pályázóként nyerte el az árvaszéki jegyzői állást és lett a központi választmány tagja.
1900-ban sikeresen pályázott az újonnan szervezett V. árvaszéki ülnöki állásra (Goszthony Sándorral egyetemben): 222 szavazatból 119-et kapott. Az elkövetkező másfél évtizedben nem lépett előre a hivatali ranglétrán. Erre majd 1915-ben, az az elnökhelyettes, Harsányi Bálint elhunyta után került sor, amikor is helyettes árvaszéki elnökké jelölték ki.
A Nagy Háború során megnövekedett feladattal is sikeresen birkózott meg, amelynek eredményeként a polgári hadi érdemkereszt II. osztályával tüntették ki. Az indoklás szerint „a vármegyei hadiárvák segélyalapjának szervezése körül kifejtett tevékenységéért”, „buzgó működéséért”.
Busa Ákos 1916 nyarán bekövetkezett halála után – 1917-ben – őt választották meg a vármegyei árvaszék vezetőjévé. A hadikölcsönök jegyzésénél „okos középutat választott és az árvák vagyonát nem engedte egészen áldozatul esni”. Fontos volt, hogy nem járult hozzá ingatlanok eladásához sem, így sikerült megelőznie a kiskorúak károsodását.
Az 1920-tól lassan konszolidálódó vármegyei közigazgatás névsorában továbbra is ott találjuk Kormos Árpád nevét. Szakértelmével, rátermettségével a húszas évek végéig segítette a megyei árvák ügyét. 1931-ben (már nem volt árvaszéki elnök) számolt be a sajtó arról, hogy Kormos „a téli hónapok folyamán, egész húsvétig bezárólag, 5 szegénysorsú, sokgyermekes szolnoki család létfenntartását biztosította azáltal, hogy részükre hétről-hétre az egyes családok teljes élelmezési és fűtési szükségleteinek megfelelő mennyiségű természetbeni adományokat, élelmiszereket, tüzelőanyagot, stb. juttatott”.
1920. november 1-től az első szolgálati pótlékban részesítették.
Kormos is tagja volt annak a vármegyei küldöttségnek, amelyik 1928-ban New Yorkba utazott, hogy részt vegyen Kossuth Lajos szobrának avató ünnepségén.
32 év tényleges szolgálat után, 1930. január 1-től kérte nyugdíjazását – érelmeszesedésre hivatkozva. Méltatása egyöntetű volt:

„Lelkületében, tiszttársaival s a közönséggel való érintkezésében, tudásában és képességeiben a legszerencsésebben egyesítette magában mindama jó tulajdonságokat, melyek a tökéletes tisztviselő fogalmát meghatározzák. Felülmúlhatatlan biztos ura azoknak a mély, széleskörű tudást igénylő ismereteknek, melyekhez az árvaszéki ügyintézés tökéletes ellátása, vezetése és irányítása fűződik”. (…) „Köztudomású róla, hogy nagy, átfogó tudása messze túlhaladta az árvaszéki ügyintézés, a gyámhatósági törvényszolgáltatás kereteit s a gyámügy minden vonatkozásának s az ezzel összefüggő magánjogi jogéletnek minuciózusan tökéletes ismerete mellett nincs a közigazgatásnak oly ágazata, melyben a legszélesebbkörű, a legbiztosabb jártassággal ne bírna. s emellett felejthetetlen érdeme, hogy a szeretettel oktatás, a lelki emelkedettség példamutató eszközeivel a saját tudásához és nemes lelkéhez méltóvá nevelte azt az ülnöki kart, mely benne most, 12 évi elnöki működése után, melegszívű pártfogójának s atyai jóakarójának távozását fájlalja”.

Hivatali munkája mellett megkerülhetetlen tényezője lett a vármegyei gazdasági-pénzügyi életnek is. 1920-tól a Tiszavidéki Hitelintézet és Takarékpénztár, valamint a Kereskedelmi Bank Rt. felügyelőbizottsági tagja, majd a szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár vezérigazgatója lett. Meghatározó tagja a szolnoki Mezőgazdasági Szövetkezetnek és a törökszentmiklósi Lábassy-féle Mezőgazdasági Ipar- és Gépgyár Rt-nek. A Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének vidéki igazgatója, a Nemzeti Bank bíráló bizottságának tagja. Mindemellett ügyvezető alelnöke volt a szolnoki Színpártoló Egyesületnek.
A harmincas évek végén vonult nyugalomba, mint a „vidéki hitelélet egyik előkelősége”.
1944 októberétől Budapesten tartózkodott, átélte a főváros ostromát is. Mivel szolnoki lakása és ingóságai is megsemmisültek, ráadásul az egészségi állapota sem volt megfelelő, ezért úgy döntött, hogy „egyelőre” nem tér vissza Szolnokra, hanem Budapesten marad.
Itt hunyt el 82 éves korában, 1956. december 4-én.

(B. G.)

Források:

- MNL JNSZML XXXIII. 1. Jászjákóhalma római katolikus születési anyakönyv 118/1874.
- MNL JNSZML XXXIII. 2. Szolnok házassági anyakönyv, 94/1902.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei 49., 60-61/1899., 558/1900., 22/1915., 425/1917., 443/1917., 714/1920., 73/1920., 1703/1923.
- MNL JNSZML IV. 407. Alispáni iratok, 6646/1948.
- MNL JNSZML IV. 405. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyvei; Alispáni jelentés 1927. december, 1928. január, február hónapokról, 1928. március, április, május hónapokról.
- Scheftsik, 1935. Online elérhetősége: http://vfek.vfmk.hu/00000113/adat_84.htm
- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 1931. április 9.
- Szolnoki újság, 1930. január 5.
- Szolnoki újság, 1938. április 19.

Képek: