Dr. Elek (Engel) István

(Szolnok, 1883. augusztus 29. - Szolnok, 1958. március 23.)

Szolnokon született 1883-ban. 1906-ban szerzett orvosi diplomát Budapesten. Jól beszélt németül. 1907-től kórházi orvos Budapesten, majd 1909-től magánorvos Szolnokon. 1912-ben megnősült, felesége neve Harsányi Elvira, két gyermekük született. Az első világháború alatt 1914-től 1919-ig katonaorvos. Előbb egy honvéd kórházban szolgált, majd a Vörös Hadsereg szolnoki kórházában. 1919. május 20-tól Szolnokon városi tisztiorvos és megbízott rendőrorvos. Az 1936. évi IX. t.c. a városi tisztiorvosokat államosította. Ezen államosítás alkalmával nevezettet zsidó származása miatt tisztiorvossá nem vették át, hanem városi orvossá minősítették. A belügyminisztérium 1944. július 1-jén, ugyancsak zsidó származása miatt nyugdíjazta, függetlenül attól, hogy addigi munkássága ellen soha kifogás nem merült fel, sőt, ismételten rendkívüli jutalmakban részesült. 1944 novemberétől a város tisztiorvosi teendőit újból ellátta, tekintettel arra, hogy a városi, járási, OTI és egyéb állásokra kinevezett orvosok mind elmenekültek, így Elek István volt az, aki a front átvonulásának legnehezebb és legveszélyesebb időszakában gondoskodott a városban maradt sebesültek és betegek ellátásáról. Ideiglenes vármegyei tisztiorvosi kinevezését Veres József ugyancsak ideiglenesen megbízott főispántól kapta meg 1944 decemberében. A Városháza földszinti részében lévő Szele-féle patikában látta el orvosi szolgálatát. Dr. Molnár Erik népjóléti miniszter 1945. október 23-án hivatalosan is kinevezte vármegyei tiszti főorvossá. Munkája mellett folyamatosan publikált cikkeket, tanulmányokat, emellett ismeretterjesztő előadásokat is tartott és verseket is fordított. Szolnokot képviselte a Duna–Tisza csatorna tervezetének előkészítésekor, agitált a végül meg nem valósuló szolnoki torkolat mellett. A II. világháború után a Szolnoki Művészeti Egyesület ügyvezető igazgatójaként közreműködött a művészeti élet újjászervezésében is. Jelentős művészeti magángyűjteményét a múzeumnak ajándékozta. 1946 júliusig közmegelégedésre látta el a vármegyei tiszti főorvosi teendőket. 1945-ben leigazolták, 1946-ban azonban „B”-listázták és nyugdíjazását rendelték el. Ez utóbbiban közrejátszott az a tény, hogy a szanáló bizottság egyik tagja, Dr. Köves István szolnoki orvos, a szolnoki orvos-szakszervezet elnöke, személyes ellensége volt Dr. Elek Istvánnak, mivel maga is szeretett volna megyei tiszti főorvos lenni. Dr. Elek István az őt nyugdíjazó B-lista határozat ellen fellebbezéssel élt. Közben szolnoki lakásába idegeneket költöztettek be, őt pedig 1947-ben Szikszóra helyezték át. Csak röviddel halála előtt költözhetett vissza szolnoki, Szapáry utcai lakása egyik szobájába. A város lakói, köztük az őt betegeihez szállító fiákeresek már a temetésén kifejezték hálájukat, majd 1990-ben utcát is elneveztek róla.

Források:

- MNL JNSZML XXIII. 19. Szolnok MTVB Személyzeti Osztály ir. Személyzeti dossziék, 5038. sz.
- MNL JNSZML IV. 422. Főispáni iratok 562/1945 és 574/1945 és 617/1946 és 520/1947.
- MNL JNSZML IV. 409. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye tisztifőorvosának ir. 1945.
- KÓSA Károly: http://www.kosakaroly.hu/szolnokiak/sz_elek-i.html
- HIRN László-ZSADÁNYI Oszkár: Szolnoki fejek. Szolnok, 1928.

Képek: