II. 1. 5. Vármegyei közigazgatás a századfordulón

A 19. század végére az adminisztráció valamennyi területén érezhető volt a vármegyei közigazgatás szakszerűbbé válása, professzionalizálódása. Időközben Jász-Nagykun-Szolnok vármegye esetében is megfigyelhetővé vált, hogy a tisztviselői kar berkein belül felnőtt, „kitermelődött” egy olyan új – gyakorta családi hivatalviselési tradíciókkal is rendelkező – generáció, amelynek tagjai megfelelő iskolai végzettséggel, szakmai felkészültséggel, a tisztviselői életpálya szinte teljes ívét – a közigazgatási gyakornoktól, a szolgabíróig, majd az al- és főjegyzőn át esetleg az alispáni posztig – befutva a megyei közigazgatás legmagasabb szintjéig is eljutottak. Kutatásaink alapján e szakemberek munkásságát nem egy esetben a fennálló törvények tiszteletben tartásával a törvényhatóság, az önkormányzatiság iránti következetes, alázatos, olykor önfeláldozó munka, a merev bürokratikus jogszabály-alkalmazáson túlmutató, s a mindennapi tevékenység során is megjelenő emberségesség, egyfajta tisztviselői éthosz, a megyében élő valamennyi társadalmi réteg sora iránt érzett felelősség, a tisztviselőtársak iránti megbecsülés, továbbá a Magyar Királyság eszméje és az uralkodó irányában mutatott lojalitás egyaránt áthatotta. E személyek munkássága jelentős mértékben hozzájárult a vármegye gazdasági fejlődéséhez, a modern infrastruktúra, közút- és vasúthálózat kiépüléséhez. Mindezek mellett e közigazgatási szakemberek aktív szereplőivé váltak a megyeszékhely kulturális, művészeti és társadalmi közéletének is, családjuk révén olykor meghatározó szerepet vállaltak egyházközösségek működésében, karitatív mozgalmakban, művészek támogatásában. A Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozó archontológiai és prozopográfiai kutatásaink során több esetben is olyan, az 1945 utáni történetírás által elfeledett életpályákra bukkantunk, amelyek a dualizmuskori vármegyei közigazgatás történetében – kiemelkedő életművet és munkásságot maguk után hagyva – ezen értékeket képviselték. Nyilvánvaló, hogy e karrierek hátterében nem pusztán a kor, hanem elsősorban az egyéni képesség és habitus, de talán az elkötelezett hivatástudat, a lépten-nyomon megmutatkozó társadalmi megbecsültség, a tisztviselői kar összetartozás-tudata, a közösség mentalitása, a kollektív, olykor valláserkölcsi alapokra is épülő moralitás és a család egyaránt ott munkálkodott. A más megyékre vonatkozó – és az utóbbi években szerencsére megszaporodó – ilyetén kutatások azt látszanak igazolni, hogy e szakemberek esetében nem pusztán egy konkrét vármegyére szorítkozó, egy-egy egyedi esetről lehet említést tenni, hanem a korabeli vármegyei közigazgatás általánosabb jelenségéről van szó.

¹¹⁷

A századfordulón – a lakosságszám gyarapodásával, illetve a modern polgári állam közigazgatási feladatköreinek bővülésével összefüggésben – a vármegyei igazgatás tisztviselőire háruló hivatali teendők jelentősen megszaporodtak. A központi és járási hivatalok alkalmazottaira mind a bővülő ügyforgalom, mind az ügytípusok differenciálódása növekvő terheket rótt, amit a törvényhatóság mind a tiszti, mind pedig a segéd- és kezelőszemélyzet létszámának gyarapításával igyekezett mérsékelni. A legégetőbb munkaerőhiány – hasonlóan más vármegyékhez – a központi hivataloknál jelentkezett. Csakhogy a központi és külső tisztviselői álláshelyek szaporításának egyaránt korlátot szabott az előre rögzített államsegély mértéke és a megyei pótadók kivetésének korlátja.

Ezért is vált fontossá a századelőn a vármegyei tisztviselők javadalmazásának egységes rendezése, amelyet az 1904. évi X. törvénycikkely szabályozott.

¹¹⁸ A vármegyei alkalmazottak, vagyis a tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet illetményeit a jogszabály az állami tisztviselőkével megegyező módon rögzítette. Ennek megfelelően a megyei tisztviselőket hat fizetési osztályba és azon belül fokozatokba sorolta, s ezzel megszüntette a megyénként eltérő tiszti fizetéseket. Az egységes szabályozás alapján a VI. fizetési osztályba tartozott a vármegyei közigazgatás első embere, az alispán, őt követte a VII. fizetési osztályban a főjegyző, az árvaszéki elnök, a főügyész és a főszolgabíró. A VIII. fizetési osztályba tartozott a megyei főorvos, az I. osztályú aljegyző, a főszolgabíró, az árvaszéki ülnök, a IX. fizetési osztályba az alügyész (árvaszéki ügyész), a II. osztályú aljegyző, az I. osztályú szolgabíró, a levéltárnok, az irodaigazgató. A X. fizetési osztályba sorolták a III. osztályú aljegyzőket, a II. osztályú szolgabírókat, az árvaszéki fogalmazókat, a vármegyei alorvosokat, a járási orvosokat, az allevéltárnokot (levéltári segéd), a közgyámot, az irodatisztet, valamint a nyilvántartó, az iktató, a kiadó, az irattárnok (árvaszéki levéltárnok) és sortárnok munkaköröket. A XI. fizetési osztályban, a hierarchia alján találjuk az írnok, a lajstromozó, a segédnyilvántartó, a segédiktató, a segédkiadó, a segédirattárnok (irattári segéd), a segédgyám, a várnagy, a laktanyafelügyelő és a kőnyomdavezető beosztásokat.

Jóllehet az elkövetkező években lényeges változás a vármegyei közigazgatás terén nem következett be, a századfordulót követő kormányválságok és politikai küzdelmek a vármegyék politikai közéletében is hullámokat vetettek, és a dualizmus rendszerének belső feszültségeire hívták fel a figyelmet. A politikai élet átrendeződésének eredményeként az országgyűlési képviselőválasztások kapcsán Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is fellángoltak a küzdelmek. Bánffy Dezső kormányának bukása után Széll Kálmán alakított új kabinetet, mindez pedig a kormányzat emberének számító főispáni tisztségben is változásokat eredményezett: Almásy Géza főispán visszavonult, helyére az 1899. június 6-i közgyűlés a kormány által kinevezett Lippich Gusztávot iktatta be.

¹¹⁹ Az 1901. évi decemberi tisztújítás során a törvényhatósági bizottság közgyűlése alispánná újból Bagossy Károlyt, vármegyei főjegyzővé pedig Benkó Albertet egyhangú szavazással választotta meg.¹²⁰ Az újraválasztott tisztikar felkészült szakembereinek személye garanciát kínált arra, hogy a törvényhatóság közigazgatása a korábbi hagyományoknak megfelelően működjön. A vármegyei közéletben azonban hatalmas változásokat eredményezett a dualista monarchia politikai rendszerének 1905-1906-os válsága.

Előző

Következő